Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Újabb eszement ötlet Fideszéknél!

2011.11.09

 Újabb eszement ötlet Fideszéknél!

 

Sehogy sem akar sikerülni az a grandiózus vállalkozás, amit a Fidesz ígért a választásokon. Ezért aztán energiájuk jelentős részét arra fordítják, hogyan terelhetnék el a választók figyelmét a naponta érzékelhető kudarcokról. Apparátusok sokasága, pártmunkások százai foglalkoznak azzal, hogy ezek az elterelő mozdulatok napra készek, és főleg hatásosak legyenek. Ezért aztán megszülettek a Sukoró-ügyek, volt miniszterek, államtitkárok, és egyéb élvonalbeli emberkék meggyanúsításai, okirat hamisítással, az államnak okozott károkkal és a jó ég tudja, hogy mi mindennel.

hitler-horthy..jpg

Újabban azt találták ki, hogy meg kell változtatni a Parlament előtti Kossuth tér jellegét, mert az nem illeszkedik bele fasisztoid politikai elképzeléseikbe. Ugyanis már rég a fejükbe vették a Fidesz vezérei, hogy átalakítják az országot, csak eddig nem közölték, hogy mivé. Az utóbbi idők cselekedetei, és a kiszivárogtatott ötletek már egyértelműen arra utalnak, hogy vissza akarják forgatni a történelem kerekét egészen a Horthy korszakig. Nekik és a Jobbiknak ebben az elképzelésben egyezik a felfogásuk, de abban még vita van köztük, hogy Orbán Viktor, Vagy Vona Gábor fog fehér lovon bevonulni a történelembe. Azonban a Kossuth tér átalakítása nem tűnik egy kisvállalkozásnak, ezért a várható befejezés idejét 2014-ben jelölték meg.

nyitrai-zsolt-fidesz..jpg

És ha már ilyen nagy fába vágták a fejszét, akkor annak meg kell adni a módját is. Először ki kell jelölni egy embert, aki kézben tartja az eseményeket, kommunikálja az értetlenkedők felé, hogy az egészre miért is van szükség és vigyáz arra is, hogy túlságosan el ne szaladjon a rá szánt költség. Ezt az úriembert meg is találták Nyitrai Zsolt Fideszes honatya személyében. De ha már van vezető, annak egy apparátusra is szüksége van. És ez így van rendjén manapság, elvégre olyan jól áll anyagilag ez az ország, hogy egy ilyen ötletre és a hozzá rendelt apparátus fenntartására néhány milliárd meg se kottyan. De amint látjuk a fotón is, fiatal barátunk magabiztos tekintetét, minden a legnagyobb rendben fog történni. Mindössze egy bizonytalanság aggaszthatja ennek az eseménynek a szemlélőit. Vajon elegendő és  hiteles –e a fiatal ember ismerete arról a korról, amit meg akar alkotni a Kossuth téren? Vajon milyen történelemkönyvből tanulta a Horthy korszak történelmi jelentőségét? Vajon ismeri -e, a Don-kanyar történetét, a II. magyar hadsereg megsemmisülését? Ismerte –e Horthynak, Hitlerhez fűződő kapcsolatait, valamint azt, hogy kinek a kezébe adta át a hatalmat? Mert mi úgy tudjuk, hogy a Fasiszta Szálasi Ferencnek, aki a magyar holokauszt atyja volt. Hát nem irigylésre méltó a mi fiatal barátunk, ha mind ezek ismeretében mégis úgy dönt, hogy bele vág a Horthy korszakot felidéző és azt megjelenítő Kossuth tér visszaállításába.

kossuth_szobor.jpg

 De nézzük, hogy valójában miről is volna szó. Íme, a szoborcsoport, amely visszakerülne 1944 előtti helyére. Mi tudjuk, hogyan nézett ki ez a szoborcsoport, amivel bizony volt egy kis bökkenő. Amikor a Parlament elé került ez a fenomenális ötlet, a Fideszes és a Jobbikos honatyák úgy adták a voksukat, hogy azt se tudták, miről van szó. Se magát a kompozíciót nem látták, de még egy fotó se volt nekik bemutatva a térről eredeti állapotában. Egyelőre azt se tudja Nyitrai úr és apparátusa, hogy honnan fogják beszerezni a korabeli iratokat, fotókat, amely valamilyen hitelességet kölcsönözne ehhez a grandiózus vállalkozáshoz. Hogy politikai, történelmi hitelessége nem lesz, ezt már tudjuk, mivel ma teljesen más az ország társadalmi, politikai berendezkedése, mint 1944-ben volt. De kialakulhat egy olyan öszvér megoldás, amivel már ma is bőven rendelkezik az ország a rendszerváltásnak köszönhetően. Gondoljunk csak vissza arra, hogy 1956 volt a politikusok kiinduló pontja a rendszerváltó retorikában. Akkor mindenki a Kossuth címert akarta visszaállítani. Itt lett volna az alkalom a rendszerváltáskor, de nem éltek a lehetőséggel, mert nem a Kossuth címer, hanem a monarchia címere lett az ország legújabb szimbóluma. Pedig azt is fröcsögték az akkori szónokok, élükön a mai miniszterelnökkel, hogy 1848 egyenlő 1956-tal. Ha pedig így is gondolták, hova tették a Kossuth címert? Nos, úgy néz ki, hogy a tér átalakításával akarják ezt a történelmi svédcsavart helyre hozni. Ott fog állni a téren Kossuth Lajos termetes alakjával, miniszterei társaságában és ott fog lengedezni szép hazánk monarchia címeres nemzeti lobogója. Hogy Kossuth mit szólna ehhez, egyelőre talány, mert ő épp azt a monarchiát fosztotta meg trónjától, amelynek a lobogója most az ő nagyságát fogja dicsőíteni az átalakított Kossuth téren. Nem lesz könnyű dolga Nyitrai úrnak, bár őrá csak az ügy technikai része tartozik. De amikor felötlik a fent említett politikai összevisszaság az átlag állampolgárban is, akkor lesz nehéz megmagyarázni most már a dupla svédcsavart szógyártó Szíjártónak, Kövér Lacinak, Viktornak és mind azoknak, akik összekeverték a történelmi hitelességet saját érdekeik érvényesítésével. Az ügy és annak politikai hatása várhatóan másnak is megmozgatja majd a fantáziáját és ember legyen a talpán, aki ki tudja bogozni a magyarok által összegabalyított újabb gordiuszi csomót.

 

2011. nov. 09.                                      

                                                                                       

                                                                                                                                                           Mihály J.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.